Rólam

hajosi_peterAz ember kisgyerek kora óta tapasztalja az őt körülvevő materiális világot és komoly hatással van a környezete a jellemének kialakulásában. Rengeteg dologba belekóstol, majd kötelező tanulmányai után kilépve az életbe hasznosítja szerzett tudását. Nem volt ez másképpen nálam sem.

Gyerekéveim nagy álma a színészi hivatás betöltése volt. Jó néhány színdarab főszerepe mellett a versek írásának szeretete töltötte ki szabadidőm nagy részét, bár sajnos családom anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy komoly szakmai oktatást kapjak, így maradt a zene. Tanulmányaim befejezése után a marketing- és reklámipar adott otthont megélhetésemnek, amit végül a pénzügy területe váltott fel. Tapasztalataim ebben a szektorokban nem vittek az önmegvalósítás felé, ezért aztán döntést hoztam és elhatároztam, hogy értéket adok az embereknek. Gyerekkorom zenei ambícióját követtem és több zenekarban fordultam meg, és ezek a sikerélmények ösztökéltek arra, hogy megosszam a tapasztalataimat és szeretettel adjam tovább írásaimat minden ébredő elme számára.

A szándékos véletlennek köszönhetően kezembe került Zecharia Sitchin: 12. bolygó c. könyve és minden egy villámcsapás erejével megvilágosodott. Elkezdtem kutatni az ősi civilizációkat és azokon belül a sumer történelem adott kimerítő válaszokat minden addig felmerült kérdésemre, ami egyben egy spirituális érdeklődést is azonnal mutatott bennem, akkor még megmagyarázhatatlan tapasztalataim végett. Ráeszméltem, hogy a világ amiben élünk, nem olyan, amilyennek mondják.

Így kezdtem el megismerni a minden emberben ott szunnyadó erőt és elsajátítani mindazt, amit keleti kultúrák nagy gurui és őserdők mélyén lakozó mesterei őriznek évezredek óta. Elszántságom hozott is egy tanítómestert, akinek köszönhetően rengeteget értettem meg a Létezésről, a karmáról és a mágiáról. Életem részévé váltak a különböző radiesztéziai technikák, valamint a jövő misztikuma, nem utolsó sorban különböző gyógyító és energetikai kezelések, mint például a reiki, az angyalkommunikáció és a theta healing csodája. Hosszú út és megtapasztalás áll mögöttem, mely idáig vitt és ez a fejlődési folyamat soha nem is ér véget… legalábbis ebben az életben biztosan nem. Ez az élet csodája, megtalálni az utat és a tapasztalatok szeretetteljes átadásával végigmenni rajta, amíg haza nem térek, hogy aztán elmondhassam, ittlétem egy csoda volt.

Minderről írni hivatás számomra. Teljesen mindegy, hogy paleoasztronautikáról, spiritualitásról, életmódról, önismeretről, szocióról, kultúráról, gasztronómiáról, párkapcsolatról, gyermeknevelésről vagy szabadidőről van szó, az írás művészet, amit a tapasztalatok, az érzések és a vélemények tesznek teljessé. Író-újságíróként ezt hatalmas szeretettel és érdeklődéssel teszem.

“Az életünk olyan, mint a sakk. Az a nagy szerencsénk ebben a játszmában, hogy mi döntünk arról, hogy a sötét paraszt vagy a világos vezér szerepét vállaljuk-e. Élj hát a saját sorsod szerint!”

Szeretettel: Hajósi Péter