Az ember, aki eladta a lelkét az ördögnek

“Nem erről álmodozott a kis Surda” – hangzott el a kijelentés a hazánkban ’85-ben vetített nagysikerű Forró szél c. sorozat főszereplőjének szájából. Ugyan a történet végén megvalósította önmagát, de mennyi mindenen ment keresztül, amíg odáig elért? Vajon hányan mondják maguknak ugyanezt, teszik fel a sok “miért én?” kérdést és mi lehet ennek a valódi oka? Mi történhetett az életük hátterében, amit rajtuk kívül senki nem láthatott?

Való életünk kicsi Surdája nagy reményekkel indult el művészi pályájának kibontakozásában. Egészen apró manó korában felfigyeltek tehetségére, amit az iskolába bekerülve folyamatosan kamatoztatott. Sorra nyert szavalóversenyeken, versíró pályázatokon szerzett komoly elismeréseket és folyamatos főszerepekben tündökölt a gyerekdarabok nagyszínpadán. A reál tudományokhoz ugyan mindig is szerencsétlen volt, a matematika szó hallatán arckifejezése általában betorzult, egészségtelenül sárgászöldre változott és talán még az émelygéssel egybekötött hányinger is elfogta. Ezzel szemben viszont az irodalomban magasan kitűnt, amolyan János vitéz karakterré vált, hogy megteremtse magának ugyanazt a boldogságot, amit a mese hőse is megélt. Még a halállal is szembe nézett, mégis biztos volt abban egy komoly döntés után, hogy a Tündérország itt található. Bennünk és mi tesszük olyanná, amilyenné szeretnénk. Nagy valószínűséggel ezért is vált író emberré, hogy a tapasztalatot tovább adhassa. Amit különc módon ugyan, de sikerrel és elismeréssel eszközölt.

De egy napon minden megváltozott, hiszen nem volt tudatában annak, hogy a regények világából kilépve, az életmód kategóriájában megszületett kijelentései élő fegyverrel bírnak. Olyan időzített bombát cipelt így a hóna alatt, amit saját maga ellen sikerült fordítania és vele együtt robbant minden, mit addig épített. És mindez csak azért történt, mert kizárólag abból akart élni, amit teljes szívének szeretetéből alkot meg és idejének legtöbbjét is azzal az emberrel töltse, akit szeret. Csak hozott egy rossz döntést.

Az élet megajándékozta pár lehetőséggel és azonnal a legnagyobb örömmel ugrott is bele fejest. Végül kapott egy komoly és hosszú távú ajánlatot több közül, ami minden problémájára gyógyír volt (gondolta), hiszen otthagyhatta hosszantartó szenvedéseinek melegágyaként ismert állását, hogy szabad emberként élhessen, boldogan, tökéletes harmóniában. Mi volt ennek az ára? Olyan dolgokat papírra vetni, ami sem gondolkodásával, sem lelkületével, sem életmódjával, sem személyiségével nem egyeztethető össze és a türelmes várakozás helyett a türelmetlen görcs feloldását választotta: eladta a lelkét az ördögnek!

A jól ismert Star Wars Anakin Skywalkere is ezt tette. Pedig a jó ügyért harcolt, mégis engedett a sötét oldal csábításának, pusztán csak azért, hogy egy tökéletes világban élhessen szerelmével és megmentse őt a haláltól. Életének utolsó perceiben – sajnos későn, valóban későn – felismerte tetteinek súlyát, de a magának való őszinte megbocsájtása lehetővé tette, hogy tiszta szívvel léphessen be a Fénybe.

Az egész esetben az a megdöbbentő megértés, hogy amikor az ember kiszolgáltatottá és reményvesztetté válik, akkor a spirituális értelemben vett kézzel nem megfogható sötét erők céltáblájává válik és azonnal aranytálcán kínálják neki a habos tortát ezüstkanállal. Jelen helyzetünk kicsi Surdájának ezt kurvára észre kellett volna vennie, hiszen életének kétharmadát pontosan ezzel, az erők harcának tanulmányozásával töltötte, de spirituális mesterként mégis bele esett a gödörbe. Az ő tanítója is megjárta ezt az utat, mint ahogyan az összes spirituális tanító. Mindig azt hangoztatta, hogy ha tudod, hogy a sarkon vár a pofon és nem kerülheted el, akkor jobb inkább odamenni, mint kikerülni, mert ezzel csak az időt húzod. Mi tagadás, a pofon az biztosan helyre ráz. Csak mikor és hogyan? Van e esély arra, hogy az ember, felelősségének teljes tudatában elszámoljon a gondolataival és tetteivel?

Hiszen a múlt csupán emlék, nem több. Egy adott történet szereplője emlékezhet rá pozitívan és negatívan is, de a lényege, hogy megváltoztatni egy eseményt nem lehetséges. Ezért valóban van értelme felismerni a “minden rosszban van valami jó” dolgot, mert az ilyen saját megtapasztalások tesznek bölccsé és emberré. Az ilyen történetek teszik lehetővé, hogy megértsük, nem lehet életünk mozgatórugója a pénz, nem lehet mérvadó, hogy ismét címlapon a sikercikk az újságárusoknál és nem lehet bármit megtenni egy rádió vagy egy tv interjú után, csak azért, mert ezt kívánja a megbízó.

Jól eső érzés az elismerés, de nem szabad belemenni olyan dolgokba, aminek véleményét nem osztja a szerző, még ha mézes-mázos hangzatossággal ajánlkozik is a dolog, akkor sem. A kicsi Surda ráeszmélt ennek jelentőségére. Felismerte, hogy ha az emberekhez szól, akkor hatalmas az ő felelőssége. Minden mit gondol és szándékozik elmondani, azt őszintén, kizárólag megfelelő bölcsességgel és tudatossággal kommunikálhatja az olvasó/hallgató felé.

A kicsi Surdában tehát már a rossz döntése után is kialakult az érzés és a gondolat, hogy arcul köpje magát, de abban reménykedik, hogy senki nem esik bele soha többé ebbe a hibába. Hogy olyan életet élhet, amilyet valóban szánt magának és olyan gondolatokat közölhet, amivel emelhet másokat. Lelki marcangolása arra enged következtetni, hogy az ismeretlenek úgy ismerik majd a jövőben, amilyennek az ismerősei megismerték. Finom lelkű és őszinte, aki értéket képvisel és értéket közvetít. Mert vállalja tetteinek következményeit. Ha fáj, akkor meg végképp! Egy ausztrál kis wombatra is lehet haragudni azért, mert szétrágta a papucsot, de meg kell dorgálni érte, hogy azt soha többé ne tegye!

Ezért sem teszünk olyat, ami nem egyezik álláspontunkkal és nem állunk be a sorba! Hálás vagyok, amiért emberi testünkben ott van a harsona, ami időnként óriási hangerővel zeng, mutatva az irányt. Ez bizony a lélek, és ezek vagyunk mi. Összegyűjtve minden tapasztalatot ott tárolunk ebben a 21 grammos gombócban, hogy hasonló esetnél már előre jelezze: Ne tedd! Hiszen “Nem erről álmodozott a kis Surda”.