A mitológiák valósága

ufomagazin_15_11Az ókori emberek feljegyezték, hogy az akkori világban földönkívüliek éltek az emberek között. Ezt ma mitológiának nevezzük. Egyrészt azért, mert az akkori szóhasználat nem tette lehetővé a látottak és a tapasztaltak pontos megfogalmazását, amit metaforákkal és varázslatos, isteni kinyilatkoztatásokkal magyaráztak meg, másrészt azért, mert jelen korunkban elfogadhatatlan a tudomány és egyéb hatalmak számára, hogy mindez igazság legyen. Ezért meseszerű hőskölteményként kell gondolni minden mitológiára jelen korunk trendje szerint. Pedig az igazság az ősi sorok között rejlik!

A jelen és a múlt

Krétán található Nikté barlangja. Itt nőtt fel Zeusz, Kronosz gyermeke, aki később a görög mitológia főistenévé vált. Kronosznak megjósolták, hogy saját gyermeke fogja elpusztítani, ezért minden sarját megette. Felesége Rheia, Zeusz születése után egy követ pólyált be és azt adta oda Kronosznak, aki mit sem sejtve lenyelte azt. Rheia ezután, Zeuszt egy barlangban rejtette el, hogy ott felnőhessen. Ott nimfák nevelték, méz és kecsketej elegyével etették Zeuszt. A görög mitológiában rengeteg metaforát találunk, de jelen tudásunk már képes tisztán értelmezni azokat. Nézzünk erre egy példát! Zeusz meg akarta menteni testvéreit, akiket Kronosz lenyelt, ezért készített egy italt, amit megitatott apjával, aminek következtében kihányta az addig gyomrában raboskodó gyermekeket. Ők voltak az Olümposz istenei a későbbiekben. Tehát nyugodtan értsük ezt úgy, hogy egy anyahajóról száműzték valamilyen okból a földönkívüliek fajtársaikat (vélhetőleg lázadás végett és itt megint gondolhatunk a sumer leírásokra!), akik a Földön Istenként éltek a továbbiakban. Az ókori görögök hitték, hogy az istenek Zeusz vezetésével háborút folytattak az égben Kronosz és csatlósai ellen. Ugyanezt a történetet olvashatjuk a sumer agyagtáblákon is, amely az Enki és Enlil klán családi viszályairól és véres összecsapásairól számol be, de a skandináv mitológiát sem hagyhatjuk ki példaként (Ragnarök). Kitalált történet és véletlen egybeesés vagy történelmi tények a földönkívüliek ittlétét igazolva?

A mitológia értelmet nyer

mitologia
A mitológiák istenei: avagy idegenek a Kozmoszból?

Prométheusz története sem ismeretlen, aki a sárból agyagszobrokat formált, amit a saját képére készített el. Ez Athénének nagyon megtetszett és életet lehelt beléjük. Az élet leheletének köszönhetően az ember civilizálttá vált. A Biblia azt írja, hogy Isten a föld porából megformálta az embert a saját képmására és életet lehelt bele. A sumer Enuma Elis teremtés eposzban pedig azt olvashatjuk, hogy E.DIN-ben (Biblia -> Éden) található a ház (vagy inkább laboratórium), ahol az élet leheletét belehelik.

Zeusz ezt nem nézte jó szemmel, ahogyan a sumeroknál Enlil sem. Mindegyik történetben azonos, hogy korlátozták az emberek képességeit, nehogy ők is istenekké váljanak. A sumer változatban részletesen még az is le van írva, hogy ezt genetikai módosítással tudták végrehajtani. Ugyanezt a Biblia is közli a bűnbeesésnél az 1 Mózes 3,5-ben „Ha esztek belőle olyanok lesztek, mint az Isten”. Tehát az összes mitológiában és ősi iratban az szerepel, hogy az istenek meg akarták akadályozni, hogy az ember elsajátítsa azt a technikai és mentális tudást, amivel ők rendelkeztek. A legjobb példa erre a Bábel tornyaként ismert történelmi esemény.

Emlékezzünk vissza a Delphoi jósdáról írt történetekre is! Egy egyszerű kecskepásztor Gügész, talált egy hasadékban egy holttestet, rajta egy aranygyűrűt, amely a láthatatlanság képességével ruházta fel használóját. A sumer leírásokban is volt egy ugyanilyen gyűrű, ami a kozmikus uralom gyűrűje volt. Gügész szegény ember lévén azt a tervet eszelte ki, hogy ennek a hatalomnak a birtokában elcsábítja a királynét és megöli a királyt, a helyébe lépve ezzel. Ez egy polgárháborút robbantott ki, aminek csak akkor lett vége, miután a Delphoi jósnő jóváhagyta Gügész kérelmét, hogy király lehessen. A jósnő nagy tiszteletben lévő papnő volt, aki Apollón üzeneteit közvetítette az emberek felé. Tehát egy földönkívüli lény, mint Apollón, saját céljait vitte végbe a kecskepásztor személyén keresztül?

Földönkívüliek a Bibliában

babel
Bábel tornya – az ember elérte az annunakik fejlettségét

Számos mitológia beszél az istenek földre szállásáról is. A Biblia is többször megemlíti az istenfiak érkezését, akik kapcsolatba léptek az emberekkel. Mózes első könyvében Jákob egy létrát látott, amit angyalok használnak, ami összeköti az eget és a földet. János evangéliuma azt írja, hogy megnyílik az ég és az Isten angyalai szállnak az ember fiai fölött. Ezékiel részletesen a technikát is leírja, amit látott a lényekkel együtt, akik kiszálltak az űrhajóból. Énok egy egész könyvben taglalja, hogy milyen a Föld az égből nézve, milyen az űrhajó, ahol éppen van. Dániel ugyancsak beszámol harmadik típusú tapasztalásokról

Földönkívüliek az agyagtáblákon

Fontos megemlíteni a furcsa teremtményeket, amelyeket mindegyik mitológia kivétel nélkül megemlít. A görög mitológiában Poszeidón félig hal félig ember kinézetű leszármazottai, akiket Telkineknek neveznek, máris egy újabb párhuzamot szül a sumer félig hal félig ember kinézetű istenek között, akiket Dagonként említenek. A görögök a tenger mélyének őrzőinek és fegyverkovácsoknak nevezik őket, még a sumerok határozottan említik, hogy egy laboratóriumban voltak segítők. Máris visszakanyarodtunk E.DIN-hez, a laboratóriumhoz, ahol az ember genetikai úton megszületett. Elképzelhető, hogy ezek a lények csak félresikerült genetikai kísérletek voltak vagy inkább egy másik földönkívüli faj a már jelenlévő mellett?

Az űrhajó leírása ókori nyelven

Az Olümposz csúcsát úgy említik a görög eposzok, mint egy kristálypalotát, ahol az

sri-garuda-carries-lord-vishnu-2015
A fémszárnyú Garuda madáron Visnu utazott

istenek lakoztak és ítélkeztek az emberek felett. Ez a palota, villogó drágakövekkel volt kirakva és időközönként nagy robaj, tűz és villám kíséretében felemelkedett az égbe. Tehát nem palotáról, hanem egy ott állomásozó űrhajóról beszélünk! Ebben az esetben Zeusz, vagy nevezhetjük Jupiternek is, nem főisten volt, hanem az űrhajó és a legénység parancsnoka! Az ő fegyvere volt a pusztító villám, ami megint csak egy földönkívüli technika, sugárfegyver kellett, hogy legyen. Poszeidón, más néven Neptunusz szigonya szökőárakat és viharokat idézett elő, tehát az időjárást tudta szabályozni, ami manapság, mint tudjuk már lehetséges. A skandináv mitológiában Odinnak egy hosszú dárdája vagy lándzsája van, ami mindig célba ér (célkövetős precíziós rakéta?). Thor a viharok istene, egy természetfeletti erővel rendelkező kalapács és egy erejét megsokszorozó mágikus öv tulajdonosa, aki kecskék húzta kocsin közlekedik az égen tűz és villám kíséretében. Apollón, amellett, hogy az embereket tanította, tüzes szekéren közlekedett, ami ugyancsak nem újdonság az ősi leírásokban. Egy repülő járműben utazott ő is, ezt nem kell elmisztifikálni! A repülő járművekkel kapcsolatosan a legtöbb leírás talán a szanszkrit nyelvterületről maradt fenn, azon belül is a Mahabharatában. Írójuk repülő városokat, más néven Vimanákat említ. Ezeket a járműveket Sztupáknak nevezett szentélyekként meg is építették, tisztelegve az ősi istenek előtt. Ezeknek a pontos technikai leírása is fennmaradt. Leírja, hogy a hajtóműve cseppfolyós fémmel, higannyal működött giroszkóp segítségével. A Mahabharataból ismeretes Salva-nak repülő objektuma láthatatlanná tudott válni a levegőben. Ezt az eszközt konkrétan a mai ismereteink szerinti repülő csészealjformaként ábrázolták! Garuda egy hatalmas madár volt, aminek a szárnyai fémből voltak és Visnu utazott rajta, aki tüzes nyilakat lőtt ki, ráadásul maguktól találták el a célpontot. Ez egy nagyon komoly technikai leírás! Visnu egy repülő eszközben utazott, ami célkövető lézer és atomfegyverekkel volt felszerelve. Az atomfegyverek bevetését is leírják az ősi szanszkrit iratok, aminek eredménye a még ma is sugárzott Mohenjo Daro. A kínai feljegyzések is rengeteget írnak repülő sárkányokról, amik füst és robaj kíséretében jelennek meg az égen. Ha napjaink repülőit vagy rakétáit nézzük, akkor ugyanezzel a jelenséggel írjuk le őket. A sárkányok valójában repülő eszközök voltak.

salva
Salva repülő eszközei

Skandináv paleoasztronauták

Az északi mítoszok Odint egy másik bolygóról, az Asgardról származtatják. Volt két hollója, amely szemmel tartotta a világot és mindenről beszámoltak neki. A két holló tehát két technikai eszköz is lehetett, feltételezem pilótákkal, akik a technika birtokában az égen röpködve pásztázta az emberiséget, kémkedve ezzel Odinnak. Rendelkezett ezen kívül egy hatalmas trónnal, amelyen ülve az egész világ a lábai előtt hevert és az egész világot belátta. Ezt értsük ugyanúgy, mint az Olümposz esetében! Egy hegy tetejéről felszállt a magasba hajójával (az űrbe) és onnan nézett le a Földre (vagy űrállomásról). Ez egy technikai leírás metaforikus megfelelője.
A mitológiák között ide is húzhatunk egy párhuzamot. Skandináv részről azt olvashatjuk, hogy az istenek fegyverzeteit kistermetű, szürke törpék vagy gnómok (Ivaldi fiai) készítik és a görögöknél szinte ugyanez a leírás, amelyet Poszeidón leszármazottaira, a telkinekre alkalmaznak. Ezen leírás alapján mindenféle misztikumot elhagyva a napjainkban ismeretes alacsony szürke földönkívüli fajra következtethetünk gondolkodás nélkül!

Ókori csillagkapuk és űrállomások

stargate
A sci-fi valóság?

Thoth smaragdtábláinak egyikén szerepel egy csillagkapu leírása, amely az egyiptomi Nagy Piramisban van elrejtve. A skandináv mítoszokban megjelenik egy szivárványhíd motívuma, amely az Asgard bolygót és a Földet összeköti. Lehet a kettő egy és ugyanaz vagy elképzelhető, hogy több csillagkapu is létezik a világban elrejtve? Annyi biztos, hogy a leírás alapján egy ilyen technikát kell érteni.
Mielőtt tovább mennénk egy másik mitológiai párhuzamba, vizsgáljuk meg a skandinávok Valhalláját! Egy hatalmas csarnok, ahol az elesett harcosok küzdenek napközben, éjjel pedig ünnepélyes lakomába csapnak át. Ez a körforgás folytatódik az idők végezetéig. De mi volt ez a Valhalla? Valamilyen fémből készült csillogó falú palota, amelynek a tetején egy arany kupola helyezkedett el. Ha körbenézünk a világban, sehol nem találunk ilyen épületet, de ha egy űrállomást kellene definiálni metaforikusan, akkor pontosan így írnánk le.

Az ősi iratok, amikben ezen tények olvashatóak, nem misztikumok. Az akkori ember az akkori szókincsével azt írta le, amit látott és tapasztalt. Egy fejlett technikai eszközt és annak mechanizmusát nem tudták másképpen rögzíteni, csak ily módon. Napjainkban azért húzták rá a mitológia jelzőt, mert ha igazságként jutna el az emberek tudatába, akkor máris dőlt minden hatalom.

Ha a mitológiák mesék lennének, akkor az alapján nem találta meg volna Heinrich Schliemann Tróját Hisszarlikban, pontosan ott és pontosan úgy, ahogyan az le volt írva Homérosz eposza által. Ez nem azt jelenti, hogy minden pontosan úgy történt, de 90%-a biztosan. Ezen érdemes elgondolkodni, ami máris egyenes út az igazság elfogadására, még ha elsőre nehéz is lehet.

(Ufómagazin, 2015. november)