Milyen fehérneművel tüzelhetem fel a pasim?

Érdekes levél érkezett a napokban egy kedves olvasótól, aki a Mit vegyek fel? – A nagy dilemma, valamint a Divat, pasik, egészség, bulvár – Tényleg csak erről lehet csacsogni? cikkekre reagált és kérdése arra irányult, hogyan csábíthatná el párját. Üzenetében csodálatát is kifejezte, miszerint egy férfi a magaslatokba helyezi a nőt, ami számára teljesen érthetetlen, hogy ilyen létezhet egyáltalán. Idézem: “Sokszor ufónak gondolom magam, amikor az írásaidat olvasom. Mintha egy másik bolygón lennék, ahol érzem azt, hogy tökéletes vagyok és szerethető. Nagyon köszönöm Neked!” – Lehet, hogy olvassa a Karma Koncepciót? 🙂

1. Ahány nő, annyi szokás, annyi stílus. De egy dolog minden esetben közös: a csábítás. A nő ebben profi. Még akkor is, ha nem tudatosan teszi, hiszen génjeiben ott van az ösztön a csábításra. Rögtön az első dolog, amivel ezt eléri, az a csodálatos és változatos ruhaköltemény, amivel rendelkezik. Nincs nő, akinek a ruhásszekrénye ne lenne tele vonzóbbnál vonzóbb ruhadarabokkal. Ezt kihasználva már meg is indul a csábítás folyamata, amit a smink professzionális használatával erőteljesen fel tud tuningolni.

2. Férfiként ezt nem tudom felmérni, hogy mit és hogyan kell használni a tökéletes hatás elérése érdekében, de a végeredményről mindenképpen van véleményem. A kevesebb sokszor több elmélete szerint igazán egyedien csodálatos sminket tudsz magadnak varázsolni a személyiségednek megfelelően. Ez még mindig csak a szép kategóriája, a csábítás a boci szemek nézésében (erre jó példa a Shrekben szereplő csizmás kandúr) és a szempillák billegetésében is ki tud csúcsosodni.

3. Na de mi van a ruhaköltemény alatt? A fehérnemű, amely körbeölelve a nő tökéletes alakját és bársonyos testét, még ki is hangsúlyozza azt. És ez az a pont, ami felett sokan átsiklotok, pedig szinte a legfontosabb! Egy bizonyos százalék úgy van ezzel, hogy “vonzódik hozzám szexi bugyi nélkül is”. Oké persze, de a férfi az vizuális teremtés. Nem véletlenül születtek meg a striptease bárok, ahol az erotika illata kilométerekről érezhető. Sok férfi nem is hűtlenségből keresi fel ezeket a helyeket, csupán csak azért a látványért, amit otthon nem kap meg, pedig megkaphatna.

29005-1dfdfe82-c6aa-42c0-91b9-1c8f6ae6be6a-0-hugeÁltalános körökben elhíresült fogyasztói néven ismert az anyabugyi. Bizonyára kényelmes, de abszolút nem szexi, formája és kialakítása inkább a fürdőruha kategóriájába sorolható alsónemű. Arra, valamint a nehezebb napokon való viselésre tökéletes, de nem fog feromonokat szórni magából minden bizonnyal. Ez az a bugyi, amit a középkor feletti nők viselnek legszívesebben. Nem is azért mert nem számítanak túlzott szexuális élményre, egyszerűen ez nekik teljesen bevált és jó, nincs szükségük olyan alsóneműre, ami esetleg bevág, vagy számukra alkalmatlan. Az esetek nagy százalékában a változó korban történik meg ennek leváltása egy szűkebb darabra, ha egy új kapcsolat jelenik meg az életükben. Persze ez sem törvényszerűség.

cc318-y-cc214-trasero-detail_800x1200A francia kialakítás már mindenképpen szexinek mondható. Sokkal szűkebb és sokkal jobban testhez simul, mint elődje. Ezt már imádják a férfiak. Különleges darab, mert pont két kialakítás kategória között helyezkedik el, így egy elég széles csoportnak nyújt vizuális élményt, ahol már erőteljesen megindul a csábítás és a fokozott férfi vágy is. Csipkés változata olyan mellékhatásokat eredményez a férfi tapintás után, amelyet már te is kézzel foghatóan érezhetsz párodon. Bátran viseld, a csábítás hatása nem fog elmaradni, maradandó élmények születhetnek ennek a ruhadarabnak köszönhetően. Kislányos énedet tükrözheti, amiből felnőtt nőként bújsz ki, előkelően és elégedetten. Ez a viselet remek szituációs játékok lebonyolításának kezdetére is tökéletesen alkalmazható. Az élet is játék, vedd ki belőle a részedet!

pantys1_c3pyblkuSzámomra a féltanga a non plus ultra. Ez az a viselet, amiben királylánynak érezheted magad, párod pedig a mennyekben. Ugyanis ez az egyetlen forma, ami neked még nem vág be és tökéletesen megformálja a fenekedet. Ráadásul olyan területeket fed fel, aminek tapintása és végigsimítása azonnali erekcióval jár a forró csókok összeforrásában. Ezt hívom úgy, hogy falatka, hiszen tényleg egy falat textil fedi fel majd az élvezetek csarnokát, ami után már nem tudod eldönteni, hogy egy angyali ördög vagy egy ördögi angyal az, akit megtestesítesz. Párod tudni fogja. Elég csak sodródni a történésekkel. Ebből a ruhadarabból bőségesen ajánlott bevásárolni.

tangaKétségtelenül a tanga a legelterjedtebb szexi női fehérnemű. A lehetőségek tárháza ebben a kategóriában elmegy egészen a cérna vékonyságú darabokon át az ún. helyenként hiányos és kivágott randi bugyikig. Kinek mi. Higiéniai szempontból kutatási eredmények alapján viszont nem a legjobb választás mindennapi viseletként, persze ezt kiküszöbölvén bőségesen vannak erre egyszerű női praktikák. Viseletekor teljesen egyértelmű, hogy párod a fenekedre fog fókuszálni, azt fogja simogatni. De hát ez mindkettőtöknek kellemes érzést biztosít mielőtt jobban elmélyültök a meghitt együttlétben.

cette-salzburg-hold-up-stockingsAz mindenképpen fontos, hogy a megfelelő fehérnemű mellé a hozzá színben és formában a hozzá legjobban passzoló melltartót is vedd fel, az ettől eltérő szín és stílus erősen rontja az összhatást. Ha mindent elsöprő csábításra készülsz, akkor tégy olyat is, amit addig esetleg nem tettél! Ne legyen benned félsz, hiszen tökéletességed egészen egyszerűen csak még jobban kiéleződik. Nyugodtan vegyél fel combfixet is, amit egy szexi magassarkú cipővel ajánlatos kombinálni (bár az mindig jól alkalmazható, teljesen más lesz benne a tartásod és a vonalaid is szexibbé válnak). Nyilván ezt nem szükségeltetik mindennap, de időnként érdemes bevetned, ezzel garantáltan magad mellett tudhatod párodat, hiszen mindent megkap, amit egy férfi csak kívánhat. Nem fog gondolatban sem másra nézni, te maradsz a tökéletes nő! Tuningolhatod lenge szatén köntössel vagy bármilyen olyan kiegészítővel, amit jónak gondolsz. Csak passzoljon az összhatáshoz!

És hogy a mindennapokról is ejtsünk pár szót: Bármit is viselsz, azt a ruhád körvonalai megmutatják, így mindenki látja azt, hogy éppen mi van alattad. Érdemes ezt is szem előtt tartani, lehet, hogy párod pont erre fog megmozdulni és így még meglepetés is van a dologban.